A Földgyógyász
Balogh János életvallomása
MNO
2003. június 12., csütörtök 09:30
Egy feddhetetlen nemzetközi tekintélyű és mintaszerűen szerény magyar tudós, Balogh János professzor, zoológus, ökológus, megsebzett bolygónk elszánt látleletezője és gyógyítója jogutódja és munkatársa, fia által a Szabad Föld szekesztőségére bízta magnószalagra mondott életvallomását, melyet a Nemzet Lap- és Könyvkiadó a 2003. évi könyvhétre megjelentet.
Kivételesen gazdag életpálya rajzolódik ki a könyv fejezeteiből. A Budapesti Evangélikus Gimnáziumtól – a híres fasoritól – egy hosszasan érlelt és konokul kiérlelt tudományos gondolat igézetében jut el a pókok és atkák tudósa felnőtt fejjel Borneó erdeibe, Új-Kaledónia korallzátonyaira és az Andok magaslataira. Mindenütt az emberiség megmaradásának esélyeit kutatta szenvedélyesen. Lélekben a felhőkben járt, mint a szentek, de valóságosan az anyaföld rögét, a titokzatos talajtakarót túrta és szitálta át, hogy megállapítsa, meddig jutottunk el nagy merészen a földtekén az önpusztításban, és megfejtse, mi lehet majdan botorságunkból a kiút. Balogh János árvaházi gyerekből lett világhírű kutató, állástalan tanársegédből professzor emeritus, Corvin-lánccal kitüntetett akadémikus, a szocializmus kalodájába zárt szegény magyarból a világ trópusi tájaira több mint harminc expedíciót vezető világhírű talajbiológus. Az első könyve magyar, a második európai viszonylatban lett alapvető kézikönyv, amellyel megalapozta a hazai zoocönológia és az életközösségek kutatásának helyes irányait, tisztázva fontos fogalmakat, megismertetve e tudományágak kutatási módszereit is. Még ma is idézik őket. 1973-ban az MTA rendes tagjává választották. A Kossuth-díjat 1963-ban, a Széchenyi-díjat 1993-ban kapta meg. 1999-ben a Magyar Örökség-díj és 2001-ben a Corvin-lánc birtokosává vált. Közben az Osztrák Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja is lett.
Pontosan tudta, mi a fejlődés útja, milyen veszélyek leselkednek ránk. Ennek a kérdéskörnek szentelte életét, minden fórumot megragadott, könyvet írt, rádiós és televíziós sorozatokat szervezett és vezetett azért, hogy felhívja a politikusokat és döntéshozókat, de az egyszerű embereket is felelősségük nagyságára és a tennivalókra. Előadásait nem csak tanítványai és kollégái hallgatták szívesen, hanem népszerű televíziós sorozatainak köszönhetően milliók kísérhették figyelemmel. Azon kevés igazi tudós egyike volt, aki mindenki számára érthetően adta közkinccsé tudását. Minden, amit mondott oly természetesnek tűnt hallgatósága számára, hogy bárki azt hihette, ezt ő is kitalálhatta, felfedezhette volna. Fontos szereplője hazánk közéletének, tudománypolitikájának. Meggyőződéssel hirdette, hogy csak a nemzeti érdekek figyelembe vétele és megerősödése óvhatja meg bolygónkat a pusztulástól. A globalizáció, a nemzetek fölött álló multinacionális cégek más érdekeket képviselnek. „Mi az, ami példát mutatott számomra életem során? – tisztázta a Napút című folyóiratban Toót H. Zsoltnak adott nyilatkozatában, miután megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét a csillaggal. – A vidéki Magyarország kultúrája. Nekünk nem volt Párizsunk, a mi kultúrközpontjaink a vidéki városokban voltak: Erdélyben, a Felvidéken, Debrecenben, Pannonhalmán, Kalocsán. Budapest még nem volt más, mint az oszmán birodalom egyik ócska kis nyugati vilajete néhány részeg janicsárral, amikor az ország más, kulturálisan pezsgő központjaiban gyönyörű és ékes magyar nyelven folytattak egymással szikrázóan szellemes polémiákat a katolikus Pázmány Péter és református vitapartnerei. A vitázó felek mindkét táborában magyar parasztok tanult leszármazottai forgatták a tollat. Egymás ellen, de a vidéki magyar kultúra és szellemiség épülésére! Az ő példájukból tanulva is azt kell mondanom, hogy ennek a népnek a kultúrája sokcentrumú, s hogy az igazi, maradandó értékeket mindig is a vidéki Magyarország teremtette meg ennek a hazának.”
Bognár Antal
Kedves Olvasók!
Minden szerkesztőség megszokott hétköznapjait valósággal fölkavarhatja egy-egy olyan, egész országra átlényegíthető megbízatás, amely fölerősíti a szolgálat teljesítését, mert nem mindennapi. Ilyen értékű megbízatás tisztelte meg közösségünket, amikor a nemrégen eltávozott professzorunk, Balogh János akadémikus, egyetemi tanár életútját megörökítő vallomását úgy mutatták be nekünk, hogy életében úgy rendelkezett: avatott kezek által megszerkesztetten megjelenhettek.
Nagy tisztesség érte szerkesztőségünket, hogy éppen mi, a Szabad Föld alkotó testülete lehetünk az életvallomás kiadásának előkészítői, és a Nemzet Kiadó vállalása nyomán a 2003. évi könyvhétre letehetjük olvasóink elé népszerű tudósunk, a nemzet tanítója és nevelője élet-összefoglalását.
Balogh János tanár urat sem bemutatni, sem az ország színe elé idézni nem nehéz feladat. A Magyar Televízió, a Magyar Rádió, tudományos folyóiratok, az ország egy-egy városában tartott előadásai ifjak vagy felnőttek körében ismertté tették „megsebzett bolygónk” legismertebb védelmezőjét. A tudományos munka és ismeretterjesztés területén mindig egyforma hőfokon izzottak szavai, érvei az emberiség védelmében.
Most, a könyv megjelenése nyomán azt az alkotó embert ismerjük meg, aki szavakba foglalta, amit egyébként sohasem titkolt, honnan indult, hová érkezett, a hosszú életkor gazdag tapasztalatai hogyan rakódtak élményként és felfedezésként tudományos munkásságának felépített értékrendjévé.
Született Nagybácskán, azon a csodálatos felvidéki tájon, Kárpátalján, ahol a Tisza még kicsiny folyócska, de az erdők a felhőkig érnek. Felnőtt Mezőtúron, ahol a nagyszülők oltalma vigyázta apró gyermek napjait, hiszen a háború és a járvány mindkét szülőjét elszólította a világból. A pesti árvaházi diák a fasori híres ginnázium tanulójaként készült az életre, a felfedezésekre, őserdők rengetegeibe, ahová a világjáró magyarok eljutottak, s nyomukban ő is, nehéz megpróbáltatások után. Amikor kiteljesedhetett a világot gazdagító hatalmas munka, a talajélettan-kutatás addig ismeretlen anyaga, akkor úgy összegződik „az életet már megjártam” igazsága: történt mindez az ember, a harmadik évezredbeli ember javára. Majd ha a világméretű pusztítás egyre több és egyre nagyobb sivatagokat formál a Föld arcára, eljönnek a kutatók Budapestre a Magyar Nemzeti Múzeum egyedülállóan gazdag földtani gyűjteményének tanulmányozására, amelyet a mi professzorunk gyűjtött össze, és hozott haza hét esztendővel mérhető tanulmányútjain Túrkevétől Óceániáig.
Erről szól a könyv.
Ha volt – mert mindig volt – a magyar könyvnapoknak feledhetetlen munkája, Balogh János könyve ilyen lehet június 12-i megjelentetésekor. Diákoké, felnőtteké, történelembúvároknak, érdekesség a tudomány művelőinek, példamutatás – kár is volna részekre bontani: az egyetemes olvasó emberé lesz, minden bizonnyal olyan érdeklődéssel olvassák, mint ahogy a szerző elénk tárja, az őszinteség, a világosság, a gazdag nyelvi fordulatok felhasználásával mindenki megértésére és szíve-lelke gazdagítására.
2003. június 12., csütörtök 09:30
Egy feddhetetlen nemzetközi tekintélyű és mintaszerűen szerény magyar tudós, Balogh János professzor, zoológus, ökológus, megsebzett bolygónk elszánt látleletezője és gyógyítója jogutódja és munkatársa, fia által a Szabad Föld szekesztőségére bízta magnószalagra mondott életvallomását, melyet a Nemzet Lap- és Könyvkiadó a 2003. évi könyvhétre megjelentet.
Kivételesen gazdag életpálya rajzolódik ki a könyv fejezeteiből. A Budapesti Evangélikus Gimnáziumtól – a híres fasoritól – egy hosszasan érlelt és konokul kiérlelt tudományos gondolat igézetében jut el a pókok és atkák tudósa felnőtt fejjel Borneó erdeibe, Új-Kaledónia korallzátonyaira és az Andok magaslataira. Mindenütt az emberiség megmaradásának esélyeit kutatta szenvedélyesen. Lélekben a felhőkben járt, mint a szentek, de valóságosan az anyaföld rögét, a titokzatos talajtakarót túrta és szitálta át, hogy megállapítsa, meddig jutottunk el nagy merészen a földtekén az önpusztításban, és megfejtse, mi lehet majdan botorságunkból a kiút. Balogh János árvaházi gyerekből lett világhírű kutató, állástalan tanársegédből professzor emeritus, Corvin-lánccal kitüntetett akadémikus, a szocializmus kalodájába zárt szegény magyarból a világ trópusi tájaira több mint harminc expedíciót vezető világhírű talajbiológus. Az első könyve magyar, a második európai viszonylatban lett alapvető kézikönyv, amellyel megalapozta a hazai zoocönológia és az életközösségek kutatásának helyes irányait, tisztázva fontos fogalmakat, megismertetve e tudományágak kutatási módszereit is. Még ma is idézik őket. 1973-ban az MTA rendes tagjává választották. A Kossuth-díjat 1963-ban, a Széchenyi-díjat 1993-ban kapta meg. 1999-ben a Magyar Örökség-díj és 2001-ben a Corvin-lánc birtokosává vált. Közben az Osztrák Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja is lett.
Pontosan tudta, mi a fejlődés útja, milyen veszélyek leselkednek ránk. Ennek a kérdéskörnek szentelte életét, minden fórumot megragadott, könyvet írt, rádiós és televíziós sorozatokat szervezett és vezetett azért, hogy felhívja a politikusokat és döntéshozókat, de az egyszerű embereket is felelősségük nagyságára és a tennivalókra. Előadásait nem csak tanítványai és kollégái hallgatták szívesen, hanem népszerű televíziós sorozatainak köszönhetően milliók kísérhették figyelemmel. Azon kevés igazi tudós egyike volt, aki mindenki számára érthetően adta közkinccsé tudását. Minden, amit mondott oly természetesnek tűnt hallgatósága számára, hogy bárki azt hihette, ezt ő is kitalálhatta, felfedezhette volna. Fontos szereplője hazánk közéletének, tudománypolitikájának. Meggyőződéssel hirdette, hogy csak a nemzeti érdekek figyelembe vétele és megerősödése óvhatja meg bolygónkat a pusztulástól. A globalizáció, a nemzetek fölött álló multinacionális cégek más érdekeket képviselnek. „Mi az, ami példát mutatott számomra életem során? – tisztázta a Napút című folyóiratban Toót H. Zsoltnak adott nyilatkozatában, miután megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét a csillaggal. – A vidéki Magyarország kultúrája. Nekünk nem volt Párizsunk, a mi kultúrközpontjaink a vidéki városokban voltak: Erdélyben, a Felvidéken, Debrecenben, Pannonhalmán, Kalocsán. Budapest még nem volt más, mint az oszmán birodalom egyik ócska kis nyugati vilajete néhány részeg janicsárral, amikor az ország más, kulturálisan pezsgő központjaiban gyönyörű és ékes magyar nyelven folytattak egymással szikrázóan szellemes polémiákat a katolikus Pázmány Péter és református vitapartnerei. A vitázó felek mindkét táborában magyar parasztok tanult leszármazottai forgatták a tollat. Egymás ellen, de a vidéki magyar kultúra és szellemiség épülésére! Az ő példájukból tanulva is azt kell mondanom, hogy ennek a népnek a kultúrája sokcentrumú, s hogy az igazi, maradandó értékeket mindig is a vidéki Magyarország teremtette meg ennek a hazának.”
Bognár Antal
Kedves Olvasók!
Minden szerkesztőség megszokott hétköznapjait valósággal fölkavarhatja egy-egy olyan, egész országra átlényegíthető megbízatás, amely fölerősíti a szolgálat teljesítését, mert nem mindennapi. Ilyen értékű megbízatás tisztelte meg közösségünket, amikor a nemrégen eltávozott professzorunk, Balogh János akadémikus, egyetemi tanár életútját megörökítő vallomását úgy mutatták be nekünk, hogy életében úgy rendelkezett: avatott kezek által megszerkesztetten megjelenhettek.
Nagy tisztesség érte szerkesztőségünket, hogy éppen mi, a Szabad Föld alkotó testülete lehetünk az életvallomás kiadásának előkészítői, és a Nemzet Kiadó vállalása nyomán a 2003. évi könyvhétre letehetjük olvasóink elé népszerű tudósunk, a nemzet tanítója és nevelője élet-összefoglalását.
Balogh János tanár urat sem bemutatni, sem az ország színe elé idézni nem nehéz feladat. A Magyar Televízió, a Magyar Rádió, tudományos folyóiratok, az ország egy-egy városában tartott előadásai ifjak vagy felnőttek körében ismertté tették „megsebzett bolygónk” legismertebb védelmezőjét. A tudományos munka és ismeretterjesztés területén mindig egyforma hőfokon izzottak szavai, érvei az emberiség védelmében.
Most, a könyv megjelenése nyomán azt az alkotó embert ismerjük meg, aki szavakba foglalta, amit egyébként sohasem titkolt, honnan indult, hová érkezett, a hosszú életkor gazdag tapasztalatai hogyan rakódtak élményként és felfedezésként tudományos munkásságának felépített értékrendjévé.
Született Nagybácskán, azon a csodálatos felvidéki tájon, Kárpátalján, ahol a Tisza még kicsiny folyócska, de az erdők a felhőkig érnek. Felnőtt Mezőtúron, ahol a nagyszülők oltalma vigyázta apró gyermek napjait, hiszen a háború és a járvány mindkét szülőjét elszólította a világból. A pesti árvaházi diák a fasori híres ginnázium tanulójaként készült az életre, a felfedezésekre, őserdők rengetegeibe, ahová a világjáró magyarok eljutottak, s nyomukban ő is, nehéz megpróbáltatások után. Amikor kiteljesedhetett a világot gazdagító hatalmas munka, a talajélettan-kutatás addig ismeretlen anyaga, akkor úgy összegződik „az életet már megjártam” igazsága: történt mindez az ember, a harmadik évezredbeli ember javára. Majd ha a világméretű pusztítás egyre több és egyre nagyobb sivatagokat formál a Föld arcára, eljönnek a kutatók Budapestre a Magyar Nemzeti Múzeum egyedülállóan gazdag földtani gyűjteményének tanulmányozására, amelyet a mi professzorunk gyűjtött össze, és hozott haza hét esztendővel mérhető tanulmányútjain Túrkevétől Óceániáig.
Erről szól a könyv.
Ha volt – mert mindig volt – a magyar könyvnapoknak feledhetetlen munkája, Balogh János könyve ilyen lehet június 12-i megjelentetésekor. Diákoké, felnőtteké, történelembúvároknak, érdekesség a tudomány művelőinek, példamutatás – kár is volna részekre bontani: az egyetemes olvasó emberé lesz, minden bizonnyal olyan érdeklődéssel olvassák, mint ahogy a szerző elénk tárja, az őszinteség, a világosság, a gazdag nyelvi fordulatok felhasználásával mindenki megértésére és szíve-lelke gazdagítására.
A fenti írást az Internetről törölték, archiválása a Wayback Machine segítségével volt lehetséges.