Az ELTE nekrológja
Szomorú szívvel közöljük, hogy Dr. Balogh János akadémikus, az ELTE volt tanszékvezetője, emeritus professzor 2002. augusztus 15-én váratlanul elhunyt.
Dr. Balogh János 1913. február 19-én született Nagybocskón. A Pázmány Péter Tudományegyetem elvégzése után, 1935-ben egyetemi doktorátust szerzett, majd 1937-1946 között a Dr. Dudich Endre professzor vezette Állatrendszertani és Állatföldrajzi Tanszéken kezdte meg tevékenységét, eleinte mint fizetés nélküli gyakornok, majd tanársegéd, később adjunktus. 1944-ben habilitált privát docensként. Ezután a Magyar Tudományos Akadémián dolgozott, majd 1951-ben tudományos kutatóként visszatért a tanszékre, ahol hamarosan a megalakult Talajzoológiai Kutatócsoport vezetője lett (1960-1980). A kutatómunkát akkor is, mint aztán hosszú éveken át egészen máig, a kutatócsoport tagjai és a tanszék munkatársai szoros együttműködésben végezték. Irányításával fontos talaj állatcsoportok (a maga részéről pókok és a páncélos-atkák specialistájaként) taxonómiai kutatásait végezték. Európai viszonylatban elsők között foglalkoztak az erdőtalajok szervesanyag dekompozíciójának zoogén faktoraival. A taxonómiai, faunisztikai, cönológiai és ökológiai vizsgálatok eredményeivel nemzetközi elismerést vívtak ki. Igen jelentős volt elméleti munkássága, kutatásainak szintéziseként megjelent két könyve is: A zoocönológia alapjai, Budapest 1953. és a Lebensgemeinschaften der Landtiere, Budapest-Berlin, 1958. Az első magyar, a második európai viszonylatban alapvető kézikönyv, amellyel megalapozta a hazai zoocönológia és az életközösségek kutatásának helyes irányait, tisztázva, kikristályosítva a fontos fogalmakat, megismertetve e tudomány kutatási módszereivel is, nem véletlen, hogy még ma is idézik.
1952-ben elnyerte a biológiai tudomány kandidátusa, majd két évre rá a biológiai tudomány doktora címet. 1965-ben már az MTA levelező tagja, és 1966-tól egyetemi tanár. 1973-ban lett az MTA rendes tagja. Az MTA Biológiai Osztályának alelnöke volt 1970-1973, majd elnöke 1973-1980 közt. 1985-ben az ELTE díszdoktorává avatta. Az Osztrák Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja lett 1986-ban.
Dr. Dudich Endre nyugdíjba menetele után ő vette át az Állatrendszertani és Ökológiai Tanszék vezetését egészen nyugdíjba vonulásáig (1966-1984). Az oktatásban elsősorban az ökológia tantárgy megalapozásával vett részt, a biológus és a biológia-tanár szakos hallgatóknál, de örömmel jártak óráira az első éves földtudomány szakos hallgatók is, akik számára A biológia alapjai című tárgy keretében igyekezett a Föld fontos nagy ökológiai problémáira felhívni a figyelmet. Rámutatott a különböző természettudományi kutatások eredményei szintézisének szükségességére is. Rendkívül sokat olvasva, csodálatos érzékkel, hazánkban elsőnek mutatott rá azokra az összefüggésekre és problémákra, amelyek bolygónk múltbeli és jelenlegi működésével kapcsolatosak. Ő beszélt elsőként az egyetemi hallgatóknak például az oxigénes légkör abiotikus és biotikus evolúciótól függő alakulásának kapcsolatairól, a modern szemléletű kontinens-vándorlások ökológiai hatásáról és zoológiai bizonyíthatóságáról stb. Kitűnő előadó képességgel rendelkezett, személyes élményeit is mindig beleszőtte a mondandóba, és lebilincselte a hallgatóságot. Számos szakdolgozatos, doktorandusz és aspiráns tanítványa mellett szívesen beszélgetett a tanszék többi szakdolgozatos vagy doktorandusz hallgatójával is, ilyenkor igen élvezetes formában hallhattunk trópusi kutató-expedícióiról és további terveiről. Rendkívüli mértékben fel tudta lelkesíteni fiatal hallgatóit, volt olyan hallgató kollégánk, aki Balogh professzor előadásainak hatására tanult meg franciául, hogy majdan ő is részt vehessen egy ilyen expedíción.
1963-tól kezdve teljesült az ötven éves professzor álma első ízben, amikor is mint a Magyar UNESCO Bizottság tagja, UNESCO támogatással először vezethetett egy talajzoológiai expedíciót Afrikába. Ezután ilyen támogatással, valamint kiterjedt nemzetközi kapcsolatai révén számos trópusi talajzoológiai expedíciót szervezett 1963-1995 között Afrikába, Dél-Amerikába, Ázsiába, Új Guineába, Ausztráliába, Óceániába és Új Kaledóniába. A kutatások rész szintéziseként két könyve jelent meg: Balogh J.: The Oribatid Genera of the World 1972 pp. 188+pl. 71, Balogh J. and Balogh P.: The Oribatid Genera of the World 1992, I. pp. 263, II. pp.375. Az expedíciók gyűjtött anyagának feldolgozásából publikációk százai jelentek meg szerte a világon.
Szorosabb értelemben vett tudományos munkássága mellett minden alkalmat megragadott, élve a televízió, a rádió adta lehetőséggel, hogy felhívja a figyelmet az élő bolygónkat veszélyeztető problémákra (már 1971-ben, az elsők közt mutatott rá a felmelegedés veszélyére), az ökológiai törvény-szerűségek figyelembevételének szükségességére, az erdők, a vizek, a levegő védelmére. Nem vetette meg, sőt felismerte a tudományos népszerűsítés rendkívüli fontosságát, ezért elfogadta az iskolák és különböző populáris előadásokra való felkéréseket is. Rendkívül népszerű volt és igen elismert A napsugár nyomában című TV-filmsorozata, vagy ki ne hallgatta volna szívesen a rádióban elhangzott érdekes előadás-sorozatait? Kiemelkedő ezen a téren a Duna-TV-ben bemutatott két sorozat: Lesz-e Holnap? és az Út a jövőnkbe tíz illetve húsz részben. Ez utóbbit az Európai Napenergia Bizottság nemzetközi kitüntetésben részesítette. Előadásaival a TV-ben egészen haláláig szót emelt a "megsebzett bolygó"-ért.
Munkásságának elismeréseképpen 1963-ban Kossuth-díjjal, 1993-ban Széchenyi-díjjal és Pro Natura emlékéremmel, 1995-ben Akadémiai Aranyéremmel tüntették ki, 1999-ben megkapta a Magyar Örökség-díjat, 2000-ben a Magyar Köztársaság Középkeresztje csillagokkal kitüntetést, 2001-ben pedig a Corvin-lánc birtokosává vált.
Személyében nagy tudású, széles látókörű tudóst, lebilincselő előadót, a jövőnkért és a természet- és környezetvédelemért mindig harcba-szálló professzort tisztelhetünk, akinek a hallgatókkal mindig igen jó volt a kapcsolata. Kutató- és tudománypolitikai munkáját nyugdíjba vonulása után is töretlenül folytatta. Naponta bejárt a tanszékre, és nagy elismeréssel beszélt az ELTE TTK új épületéről, élvezte annak modern kényelmét és szépségét is. Továbbra is részt vett a PhD képzésben Trópusi ökológia tantárgy oktatásával, így kapcsolata a mai egyetemi diáksággal egészen váratlan haláláig megmaradt. Halálával a Magyar Tudományos Akadémia és az Eötvös Loránd Tudományegyetem korunk meghatározó egyéniségét, kiváló kutató-oktatóját veszítette el. Mivel örök nyugalomra helyezése – kívánsága szerint - szűk családi körben történt, az Állatrendszertani és Ökológiai Tanszék és az Egyetemünk nevében ezzel a nekrológgal szeretnénk emlékét megőrizni.
Dózsa-Farkas Klára
tanszékvezető egy. tanár
Dr. Balogh János 1913. február 19-én született Nagybocskón. A Pázmány Péter Tudományegyetem elvégzése után, 1935-ben egyetemi doktorátust szerzett, majd 1937-1946 között a Dr. Dudich Endre professzor vezette Állatrendszertani és Állatföldrajzi Tanszéken kezdte meg tevékenységét, eleinte mint fizetés nélküli gyakornok, majd tanársegéd, később adjunktus. 1944-ben habilitált privát docensként. Ezután a Magyar Tudományos Akadémián dolgozott, majd 1951-ben tudományos kutatóként visszatért a tanszékre, ahol hamarosan a megalakult Talajzoológiai Kutatócsoport vezetője lett (1960-1980). A kutatómunkát akkor is, mint aztán hosszú éveken át egészen máig, a kutatócsoport tagjai és a tanszék munkatársai szoros együttműködésben végezték. Irányításával fontos talaj állatcsoportok (a maga részéről pókok és a páncélos-atkák specialistájaként) taxonómiai kutatásait végezték. Európai viszonylatban elsők között foglalkoztak az erdőtalajok szervesanyag dekompozíciójának zoogén faktoraival. A taxonómiai, faunisztikai, cönológiai és ökológiai vizsgálatok eredményeivel nemzetközi elismerést vívtak ki. Igen jelentős volt elméleti munkássága, kutatásainak szintéziseként megjelent két könyve is: A zoocönológia alapjai, Budapest 1953. és a Lebensgemeinschaften der Landtiere, Budapest-Berlin, 1958. Az első magyar, a második európai viszonylatban alapvető kézikönyv, amellyel megalapozta a hazai zoocönológia és az életközösségek kutatásának helyes irányait, tisztázva, kikristályosítva a fontos fogalmakat, megismertetve e tudomány kutatási módszereivel is, nem véletlen, hogy még ma is idézik.
1952-ben elnyerte a biológiai tudomány kandidátusa, majd két évre rá a biológiai tudomány doktora címet. 1965-ben már az MTA levelező tagja, és 1966-tól egyetemi tanár. 1973-ban lett az MTA rendes tagja. Az MTA Biológiai Osztályának alelnöke volt 1970-1973, majd elnöke 1973-1980 közt. 1985-ben az ELTE díszdoktorává avatta. Az Osztrák Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja lett 1986-ban.
Dr. Dudich Endre nyugdíjba menetele után ő vette át az Állatrendszertani és Ökológiai Tanszék vezetését egészen nyugdíjba vonulásáig (1966-1984). Az oktatásban elsősorban az ökológia tantárgy megalapozásával vett részt, a biológus és a biológia-tanár szakos hallgatóknál, de örömmel jártak óráira az első éves földtudomány szakos hallgatók is, akik számára A biológia alapjai című tárgy keretében igyekezett a Föld fontos nagy ökológiai problémáira felhívni a figyelmet. Rámutatott a különböző természettudományi kutatások eredményei szintézisének szükségességére is. Rendkívül sokat olvasva, csodálatos érzékkel, hazánkban elsőnek mutatott rá azokra az összefüggésekre és problémákra, amelyek bolygónk múltbeli és jelenlegi működésével kapcsolatosak. Ő beszélt elsőként az egyetemi hallgatóknak például az oxigénes légkör abiotikus és biotikus evolúciótól függő alakulásának kapcsolatairól, a modern szemléletű kontinens-vándorlások ökológiai hatásáról és zoológiai bizonyíthatóságáról stb. Kitűnő előadó képességgel rendelkezett, személyes élményeit is mindig beleszőtte a mondandóba, és lebilincselte a hallgatóságot. Számos szakdolgozatos, doktorandusz és aspiráns tanítványa mellett szívesen beszélgetett a tanszék többi szakdolgozatos vagy doktorandusz hallgatójával is, ilyenkor igen élvezetes formában hallhattunk trópusi kutató-expedícióiról és további terveiről. Rendkívüli mértékben fel tudta lelkesíteni fiatal hallgatóit, volt olyan hallgató kollégánk, aki Balogh professzor előadásainak hatására tanult meg franciául, hogy majdan ő is részt vehessen egy ilyen expedíción.
1963-tól kezdve teljesült az ötven éves professzor álma első ízben, amikor is mint a Magyar UNESCO Bizottság tagja, UNESCO támogatással először vezethetett egy talajzoológiai expedíciót Afrikába. Ezután ilyen támogatással, valamint kiterjedt nemzetközi kapcsolatai révén számos trópusi talajzoológiai expedíciót szervezett 1963-1995 között Afrikába, Dél-Amerikába, Ázsiába, Új Guineába, Ausztráliába, Óceániába és Új Kaledóniába. A kutatások rész szintéziseként két könyve jelent meg: Balogh J.: The Oribatid Genera of the World 1972 pp. 188+pl. 71, Balogh J. and Balogh P.: The Oribatid Genera of the World 1992, I. pp. 263, II. pp.375. Az expedíciók gyűjtött anyagának feldolgozásából publikációk százai jelentek meg szerte a világon.
Szorosabb értelemben vett tudományos munkássága mellett minden alkalmat megragadott, élve a televízió, a rádió adta lehetőséggel, hogy felhívja a figyelmet az élő bolygónkat veszélyeztető problémákra (már 1971-ben, az elsők közt mutatott rá a felmelegedés veszélyére), az ökológiai törvény-szerűségek figyelembevételének szükségességére, az erdők, a vizek, a levegő védelmére. Nem vetette meg, sőt felismerte a tudományos népszerűsítés rendkívüli fontosságát, ezért elfogadta az iskolák és különböző populáris előadásokra való felkéréseket is. Rendkívül népszerű volt és igen elismert A napsugár nyomában című TV-filmsorozata, vagy ki ne hallgatta volna szívesen a rádióban elhangzott érdekes előadás-sorozatait? Kiemelkedő ezen a téren a Duna-TV-ben bemutatott két sorozat: Lesz-e Holnap? és az Út a jövőnkbe tíz illetve húsz részben. Ez utóbbit az Európai Napenergia Bizottság nemzetközi kitüntetésben részesítette. Előadásaival a TV-ben egészen haláláig szót emelt a "megsebzett bolygó"-ért.
Munkásságának elismeréseképpen 1963-ban Kossuth-díjjal, 1993-ban Széchenyi-díjjal és Pro Natura emlékéremmel, 1995-ben Akadémiai Aranyéremmel tüntették ki, 1999-ben megkapta a Magyar Örökség-díjat, 2000-ben a Magyar Köztársaság Középkeresztje csillagokkal kitüntetést, 2001-ben pedig a Corvin-lánc birtokosává vált.
Személyében nagy tudású, széles látókörű tudóst, lebilincselő előadót, a jövőnkért és a természet- és környezetvédelemért mindig harcba-szálló professzort tisztelhetünk, akinek a hallgatókkal mindig igen jó volt a kapcsolata. Kutató- és tudománypolitikai munkáját nyugdíjba vonulása után is töretlenül folytatta. Naponta bejárt a tanszékre, és nagy elismeréssel beszélt az ELTE TTK új épületéről, élvezte annak modern kényelmét és szépségét is. Továbbra is részt vett a PhD képzésben Trópusi ökológia tantárgy oktatásával, így kapcsolata a mai egyetemi diáksággal egészen váratlan haláláig megmaradt. Halálával a Magyar Tudományos Akadémia és az Eötvös Loránd Tudományegyetem korunk meghatározó egyéniségét, kiváló kutató-oktatóját veszítette el. Mivel örök nyugalomra helyezése – kívánsága szerint - szűk családi körben történt, az Állatrendszertani és Ökológiai Tanszék és az Egyetemünk nevében ezzel a nekrológgal szeretnénk emlékét megőrizni.
Dózsa-Farkas Klára
tanszékvezető egy. tanár
Ez a nekrológ 2002.09.18-án jelent meg a nyuz.elte.hu-n, ahonnan később törölték.