Balogh János édesapja, Balogh János tizedes naplója az I. világháborúból
Balogh János tizedes (tanító) naplóbejegyzései az I. világháborúból 1914 december 11-én bekövetkezett haláláig
Aki ezt a zsebkönyvet feleségemnek Balogh Jánosné tanítónőnek Túrkevén átadja, vagy postán elküldi, itten kifejezett apokritum szerint
20 azaz húsz korona jutalmat kap feleségemtől. Csekély értékű zsebórámat és egyéb apróságaimat is bizonyára magához váltja feleségem sokkal drágábban, mint amennnyit érnek.
Balogh János tizedes
Akinek e notesz kezébe kerül, küldje el a következő czímre [...]
Tőketerebes, október 29.
Gyönyörű őszi reggeli verőfény. A vasútvonalon egymást érik a hadi anyagot, élelmiszert, sebesülteket, orosz foglyokat szállító vonatok, emiatt csak nagyon lassan haladunk előre. 2 kis fiú, egy kis lányka könyves táskával ballagnak a vasút mellett... egy pillanatra eszembe jut másik, békés foglalkozásom... talán szebb, remekebb volt az? De nem! Tűzzel, vassal, vérrel kell most azt a kultúrát védelmeznünk, melyet a béke évtizedeiben alkottunk s melyet most kelet barbár hordái eltemetéssel fenyegetnek, reménylem, hiába!
Przemysl, 1914. Nov. 7.
Nov. 7-én a kórházat elhagyva, elindultam csapatom felkeresésére. Bár a várvédelemhez osztanának be, itt legalább reumás lábammal is elbírnám a szolgálatot.
Przemysl, 4. Sz. Tábori örs 1914. Nov. 10. (Pol – Mazurami) [?]
Egy iskola mellett vagyok 7ed magammal felállítva, az előőrsök fegyverropogása, távoli ágyúszó hallatszik. Szegényes iskola, nálunk lakószobának is gyenge volna; a tanító elmenekült belőle, a közeli, felégetett házakból 3-4 menekült család húzódik meg benne. Csupa apró gyerek, csupa nyomorúság. Az iskola melletti kis fenyves pagonyban két elesett honvéd sírja, fenyőfa kereszttel megjelölve. Talán nemsokára engem is lefektetnek melléjük. Ember, ki holttestemet eltemeted, írd meg feleségemnek a helyet, a falut, hol nyugszom, hogy valamikor legalább a sírban találkozhassam vele.
Nov. 12.
Ma egy hónapja... édes feleségem, Janikának egy hajfürtjét a tieddel, ma néztem meg először, ma olvastam utolsó üzenetedet először. Ki tudja, mikor látlak benneteket, ki tudja, látlak-e még. Ember, ki eltemetsz, e két hajfürtöt tedd baloldali zsebembe, szívem fölé!
Nov. 17.
Ma 10 napja érkeztem a harcztérre, ellenséggel még nem találkoztunk, itt táboroznak fedezékben, lőtávolon kívül. Az egyik közeli erődítésből a mieink ma szép verőfényes reggelen, élénk ágyútüzet indítottak rájuk, gondolom, ma vagy holnap mi is munkába kezdünk.
Fiamnak!
Novemberi napfény a csatatér felett;
közétek visz haza a szeretet.
Minden gondolatomnál ti juttok eszembe,
minden gondolatomnál könny tolúl szemembe!
Itt állok fegyverrel gyilkolásra készen
Vérontó csatákból kivenni részem
Ennyi pusztulástól elborzad a lélek;
Csak abban nyugszom meg, hogy titeket védlek.
Védem azt a helyet, a hol te születtél,
Apádnak, anyádnak boldogsága lettél
Hol gügyögő ajkad első szóra nyílott,
Tipegő lábacskád először megállott.
Nov. 18. 1914
Mindig rátok gondolok... jó feleségemre, kis fiamra!
1914. nov. 21.
Tegnap leesett a hó, fagy, itt a tél, a téli hadjárat minden szenvedésével és borzalmával. A század nyomorúságos földalatti kunyhóban óvja magát a megfagyás ellen. A kezdetleges tűzhelyekben nyers fa égne, ha nem kínlódna. Torkot, szemet maró füstjétől többet szenved, mint melegszik az elcsigázott legénység. Micsoda legénység! Legnagyobb része 30 éven felüli családapa. Hol vannak már a nyalka..., az igazi legények, akik virágos sapkával, nótaszóval indulnak harcba? Hol vannak már? Sebesülve, betegen utaztak haza, vagy meggyógyulva pihennek galicia hegyes-völgyes földjében. Mi vár rám, ki tudja...?
Nov. 26. 1914
A világtól el- az ellenségtől körülzárva már ötödik hete nem hallottam hírt felőletek, édes kis családom. S én sem írhatok neked, kis feleségem, vagy ha írnék, hiába írok, úgysem viszi a posta. Mennyi félelmet, mennyi aggodalmat állhat ki jó szíved, hány álmatlan éjszakán szenvedhetsz, virraszthatsz ébren miattam, talán el is siratsz, mert arra gondolsz, elestem, azért nem írok.
Pedig én élek, egészséges vagyok, s minden nap, minden napnak minden órájában nehéz sóhajlással, szomorú, beteges vággyal gondolok rátok, én árván hagyott, földönfutóvá, hajléktalanná lett kis családom. Ha vissza nem térhetek hozzátok, bár e hozzátok írott utolsó soraimat küldenék el nektek!
1914. nov. 30.
Körülkörül dörög az ágyú, a muszka kapzsiság töri, zúzza a monarchia és Magyarország bástyáját, Przemyslt. Még eddig nem sütöttem ki fegyveremet, itt várjuk fedezékeinkben a muszka támadást, mely már nem késhetik soká. 22-én Milován hadnaggyal járőrbe voltam, egy társunkat eltalálta az ellenséges golyó, szerencsére nem életveszélyesen. Engemet megoltalmazott a ti imátok, édes kis családom. 27-én újból felderítő szolgálaton voltam ötöd magammal, mint önálló járőrparancsnok, sokkal fontosabb és veszélyesebb küldetéssel. Egy sűrű fenyvest kutattunk át eredményesen, az ellenséges golyó itt is is megkímélt bennünket, minden veszteség nélkül vezethettem haza embereimet, ezredparancsnokom teljes megelégedésére. Talán irántatok való viszontszeretetemnek van az a varázsereje, mely jóformán az ellenség kellős közepéből, a halál torkából baj nélkül hozott vissza. Méltóbb jutalma nem lehetett volna küldetésemnek, mint az a 4db „kurta” szivar és 3 „magyar” czigaretta, melyet itt a szállásban fejenként kaptunk. Bár pénzt eleget kapunk, itt a táborban kevés az értéke. Egy prófuntnak szilárd és állandó [...] árfolyama 2 korona, egy [...] 1 korona, 1 db pipa otthon 3 krajcáros ára itt 2-3 korona. Egy liter rumnak csúfolt, barnára festett krumpli [szesz] 14-16 korona, de csak protekcióval lehet egy-két deczihez hozzájutni. Nem dohányos, vagy dohányos, de még inkább éhes honvéd bajtársaktól prófunt és konzerv valutával összevásároltam 20db [...] és 14 magyarkát, egy csomag cigaretta papirért a hadnagyomtól egy pakli czigaretta dohányt, 2 marék paklit az őrmesterem nagylelkűségéből bolti áron, egy fél marék bizonytalan származású czigaretta dohányt egy negyed prófuntért. Egy heti keserves czigaretta ínség után ime dohány-milliomosnak érzem magamat, karácsonyig el vagyok látva. ... Azt a karácsonyt meg is érni.
1914. decz. 4.
Hosszabb ideig nincs rá reménység, hogy az ostromzár alól szabaduljunk, nem hallhatok hírt rólatok, édes kis családom. A te bánatodat, aggodalmadat nem oszlathatom el levelemmel, én áldott kis feleségem. Mikor lesz vége az ostromnak s érem-e a végét ki tudná megmondani? Isten óvjon benneteket, feleségem, fiam!
1914. decz. 5.
4 hetet töltöttem el itt az erdőben, földbe vájt kunyhóban, piszokban és tisztátalan emberi test kigőzölgésének bűzében, szemet maró, orrtekerő füstben; 4 hete élek teljes bizonytalanságban, a világtól elzárva, rólatok, családom, hírt nem hallva. Nem tudom, hogy és hol vagytok, nem tudom, mikor hallok hírt felőletek, bizonytalan sorsomat még szomorúbbá teszi, hogy rólatok nincs is reményem hónapokig hírt hallani, ha ugyan élek addig. Rólatok való emlékezésemet megzavarja 2 orosz repülőgép zaja, s az arra adott ágyú és puskatűz. Elmenekültek. Mily kár, hogy az emberi haladás és tudomány e büszkeségei is az öldöklés és vérontás e borzalmasságának szolgálatába szegődtek.
1914. decz. 8.
Még hazámban is szokatlan, szinte tavaszias idő járja már napok óta. Állandó bizonytalanságban élünk, az élelmiszerekben való nagy, szinte a szűkölködésig menő takarékosságból sejtem, hogy az ostromzár sokáig, talán a legvégső falat kenyérig fog tartani. Úgy érzem magamat, mint valamely magasztos eszme, szent ügy apostola, ki miután szóval hirdette elveit, meghal azokért. 12 évi tanítói működésem alatt hazaszeretetre oktattam iskolámnak sokszor másajkú tanulóit, s most itt vagyok a harczmezőn minden nap elkészülve rá, hogy életemet áldozzam hazámért. Zúgolódás nélkül várom, hogy beteljesedjék rajtam a végzet, csak velem együtt annyi jó ezrek vére hullásának, halálának árán elűzhette seregünk hazánk ellenségeit, házunk, tűzhelyünk, családunk veszedelmét. Csak te rád, édes feleségem, ne következzék bánatod után egy sok [?] szenvedésnek minden szenvedése, mely biztos állásodtól, utánam járó nyugdíjadtól fosszon meg, s hajléktalan földönfutóvá tenne ártatlan kis fiunkkal együtt téged. Isten látja lelkemet, ha választanom lehetne, hogy a tönkre vert, leigázott hazába visszatérhessek, vagy pedig az én kihulló vérem és életem árán válthassam meg hazám és családom jövőjét, ez utóbbit választanám. Mindazonáltal: én Uram és Istenem, országok sorsának intézője, nemzetek bölcs atyja, ha lehetséges és te is úgy akarod, múljék el tőlem e keserű pohár, s a te véghetetlen kegyelmed, mely ezer éve újul meg nemzetünkön, vezéreljem engem is győzedelmes seregemmel, szabad [...]
A naplót és Balogh János leveleit hazaküldő hadnagy üzenete
Ezt a noteszt a levelekkel együtt Balogh János tizedes jobb zsebében találta Koros Henrik szakaszvezető és nekem átadta.
Sima, fájdalomnélküli halállal halt meg Balogh János győzelmes roham közben egy ellenséges golyó homlokán találta, a jobb szeme felett. Mindenki nagyon sajnálta őt. Kedélyes, bátor, jó bajtárs volt.
Przemysltől nyugatra, [...] községtől nyugatra a 330 [380 ?] magassági pontnál esett el, szuronyroham közben. 1914 decz. 11-én cca délután ½ - ¾ 3 között. Katonai pompával 40 társával együtt közös sírba temették az országút jobb oldalán – Krasiczyn felé.
Forschner Jans hadnagy (mérnök)
Budapest, VIII. Salétrom u. 6. II/2
Családi archivumból előkerült anyag. Publikálva 2018 január 24-én.